Rövid Irén

Rövid Irén vagyok, a Demográfia és Szociológia Doktori Iskola PhD hallgatója. Végzettségemet tekintve szociológus vagyok, alap- és mesterszakos diplomámat az SZTE BTK Szociológia szakán szereztem. Az egyetem elvégzését követően, 2012 júliusában helyezkedtem el a Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztályán, ahol elsősorban társadalmi és demográfiai témájú elemzések készítésével foglalkozom. Munkahelyemnek köszönhetően nemcsak szakmai tudásra tettem – és teszek továbbra is – szert, hanem megismerhettem a KSH által gyűjtött adatok széles körét, valamint a különböző felmérések módszertanát. Doktori kutatómunkámat is egy a 2011. évi népszámlálási adatok elemzésével foglalkozó tanulmánykötet inspirálta, amely többek között az egyszülős családok számának 2001 és 2011 közötti emelkedésére hívta fel a figyelmet. Kutatásom során arra törekszem, hogy a főbb demográfiai, gazdasági és területi jellemzők bemutatásán keresztül ezen családok életkörülményeit részletesebben is górcső alá vegyem.

Publikációk

Konferencia-előadások

  • Egyszülős családok a 2011. évi népszámlálás tükrében címmel tartott előadás a 2015. május 14-15-én Pécsett a Magyar Statisztikai Társaság Demográfiai Szakosztálya, Magyar Szociológiai Társaság Családszociológiai Szakosztálya, Magyar Tudományos Akadémia Demográfiai Bizottsága, Pécsi Tudományegyetem Demográfia és Szociológia Doktori Iskolája és Szociológia Tanszéke által közösen megrendezett, „Fókuszban a család” című konferencián.
  • Önálló előadás (Egyszülős családok bemutatása „A családtípusok jellemzői” című kiadvány alapján) az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet, valamint a Fényes Elek Társadalomstatisztikai Egyesület (FETE) által 2015. 06. 05-én megrendezett „Egyszülős családok a társadalomban” című műhelykonferencián.