Campus Mundi ösztöndíj hallgatóknak – rövid tanulmányutak

Campus Mundi ösztöndíjpályázat 2017. szeptember 1. – 2018. szeptember 30. között megvalósítható rövid tanulmányutak támogatására felsőoktatási hallgatók számára.

  • A 2017. tavaszi pályázati fordulóban 2017. szeptember 1. – 2018. szeptember 30. között megvalósuló rövid tanulmányútra lehet pályázni.
  • A 2017. őszi pályázati fordulóban 2018. március 1. – 2018. szeptember 30. között megvalósuló rövid tanulmányútra lehet pályázni.

A pályázat célja, hogy kiemelkedő képességű és tanulmányi teljesítményű hallgatók az itthoni tanulmányaikhoz szorosan kötődő rövid külföldi tanulmányúton vegyenek részt, mely biztosítja a nemzetközi tudományos vagy művészeti életbe történő bekapcsolódásukat, megjelenésüket, szakmai és interkulturális tapasztalatszerzésüket.

A nyertes hallgatók kutatási vagy művészeti tevékenységet folytathatnak külföldön, nemzetközi szakmai versenyen vehetnek részt, illetve külföldi nemzetközi tudományos konferencián tarthatnak előadást (poszterprezentáció nem támogatható).

A rövid tanulmányút időtartama legalább 2 nap, legfeljebb pedig 30 nap lehet az utazási napokon kívül.

Pályázni jogosult bármely Erasmus+ programban részt vevő (Erasmus+ charterrel rendelkező) magyarországi felsőoktatási intézmény magyarországi képzési helyén tanuló hallgatója , aki:

  • mesterképzésen folytat tanulmányokat, és a képzés keretében legalább 1 lezárt aktív félévvel rendelkezik;
  • osztatlan képzésen folytat tanulmányokat, és a képzés keretében legalább 7 lezárt aktív félévvel rendelkezik;
  • doktori képzésen folytat tanulmányokat, és
    • a doktori képzés keretében legalább 1 lezárt aktív félévvel rendelkezik; vagy
    • doktori képzésen abszolvált, még nem jelentkezett be fokozatszerzési eljárásra, de a megpályázott tevékenység idején doktorjelölti jogviszonya lesz; vagy
    • doktori fokozatszerzési eljárásra történő jelentkezését elfogadták;
  • a pályázott tevékenység megvalósításakor aktív hallgatói vagy doktorjelölti jogviszonnyal rendelkezik a pályázáskor megadott képzésen;
  • a munkanyelvből legalább B2 szintű, komplex nyelvtudással rendelkezik;
  • vállalja, hogy a támogatás lejártát követő 5 évig részt vesz a program alumni rendszerében, illetve biztosítja elérhetőségét.

Nem pályázhatnak olyan külföldi állampolgárságú (ideértve a kettős állampolgárságú) hallgatók, akik magyar állami ösztöndíjjal folytatnak magyarországi tanulmányokat.

Pályázat véglegesítésének határideje:

  • tavaszi forduló: 2017. április 10., hétfő 23:00 óra,
  • őszi forduló: 2017. október 10., kedd 23:00 óra.

INFORMÁCIÓ, FORRÁS: